Halál
Arcod ezer,
néha mosolyogsz,
ám az is keserű,
járod a világot, sehol nem szeretnek,
ám mégis van ki Rád vár,
szemedbe néz,
egyenesen.
Táncod rövid, gyors,
vagy lassú, morbid: halálos.
Látod most én is nevetek
pedig épp fogom a kezedet.
Ismer, ámbár én élek,
de Te vagy ki utat nyit
a Lelkeknek.
Tekinted metsző, hideg,
magad csak szolga vagy.
Ám időnként mégis felül bírálod
az Ítéletet, de néha késő,
s túl rövid a határidő.
Nem szeretlek Fájdalom,
minden perc végén elhagyom,
az általad okozott bánatot,
arcod ugyanaz minden hajnalon.
Sötétséged vág, nagyon,
húsomba eresztve mélyen,
kibuggyanó vérem túl kevés.
Színe fakó, barnuló,
mint barnuló földtakaró.
Nem szeretlek jól tudod,
mégis minden sejtem akarod.
De én még mindig tagadok.
Minden érved taszítom.
Nem kell több Fájdalom!
Ha tetszett amit láttál, kérlek oszd meg és olvass nálam tovább.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: